Lázár foci-és sporttábor - A Budapest XX. Kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola honlapja

Tartalomhoz ugrás
Lázár foci-és sporttábor
Augusztus 12-16. között, iskolánkban első alkalommal került megrendezésre sporttáborunk, melynek résztvevőit a Bozsik-program keretein belül focizó tanulóink alkották. A táborban 24 fő 1-5 osztályos fiú töltött el egy eseménydús, jó hangulatú hetet.
Minden nap volt labdarúgás, de más sportokat és játékokat is kipróbálhattak a gyerekek. Az alsó tagozatosoknak kimondottan nagy élmény volt a zsinórlabda és a floorball, mert ezekkel a játékokkal csak felső tagozatban szoktak megismerkedni. A hét folyamán a négy csapatra osztott táborozók különböző feladatokért, játékokért és versenyekért pontokat kaptak, melyet utolsó nap összegeztünk. Ellátogattunk a Csupakaland-élményparkba, ahol egy többfordulós Nerf szivacslövő csatán vehettek részt a gyerekek. Kirándulást tettünk a Normafától a János-hegyi Erzsébet-kilátóhoz, valamint kipróbáltuk az Anna-réti játszóteret. Lézerfegyver harcot is vívhattak a csapatok a népszerű lézer X fegyverrel a tornateremben felépített pályán, majd az udvaron. A tábor zárónapján a reggeli sportolás után Fortnite karakter maszk készítése következett, melyet délután a pontversenybe beleszámító Fortnite táncversenyen fel lehetett venni. A nap eredményhirdetéssel és egy közös táncos, palacsintázós bulival zárult.
A tábor folyamán komolyabb probléma, baleset nem történt. Konfliktusmentes, barátságos hangulatú hetet töltöttek együtt hasonló érdeklődésű gyerekek. Számos új barátság is kialakult. A gyerekek és szülők visszajelzései alapján elmondható, hogy mindenki jól érezte magát.


Budapest, 2019.09.02.
Lénárt Judit
táborvezető


OM azonosító: 035 157

Igazgató:
© Copyright 2019  - All Rights Reserved - Budapest XX. Kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola. Programozás: Főző Attila, Grafika: Holczapfel Zsuzsanna.
Created with Website X5
Címünk:
Budapest 1202 Lázár utca 20.
Elérhetőségek:
Telefon: +36 30 358 1210
Titkárság/Fax: 283-09-30
Vissza a tartalomhoz